A gyermeki önállóság kialakulása

Sok anyuka panaszkodik, hogy gyermeke egy társaságban nem elég bátor, nem elég önálló és szeretné, ha gyermeke magabiztosabb, határozottabb lenne, hogy meg tudja védeni magát a különböző helyzetekben és így önállóbban is viselkedjen. Mindenki arra törekszik, hogy aprósága akkor is képes legyen majd megállni helyét, amikor már elengedik a kezét! Nem sírós, szorongással teli, félénk csöppséget hagy a bölcsődében, óvodában.

A gyermeki önállóság kialakulása nagy mértékben múlik a szülői nevelésen. Itt az örök probléma: mennyire engedjük, feszítsük vagy lazítsuk a köztünk levő köteléket. Óvodáskorban mindenképp lazítani kell ezen a köteléken, mert ekkor gyermekünk önállósodási igényei nagymértékben megerősödnek: egyedül szeretne mindent csinálni, minden érdekli, mindent megérint, amit csak lehet. Akarata, ellenállása növekszik a szüleivel szemben, ha nem teheti, amit ő akar. Ebben az időszakban szülőként fel kell ismernünk, hogy önállósági törekvéseinek engedjünk, bizonyos korlátok mellett, ne megtörjük, hanem támogassuk őt, hiszen ez egyéniségének kibontakozását jelzi. Ha megtapasztalhatja, hogy pl.: kifolyik a kakaó, ha feldönti a poharat, összetörik a tányér, ha leejti- ebből tanul! Ettől még nem lesz rossz gyerek, csak a kíváncsiságát elégíti ki.

A szülő iránti bizalom, a megbízható kötődés lelki fejlődésének elsődleges feltétele. Ezt is ki kell- sok minden más mellett- fejlesztenünk. Pozitív élmények nyújtásával, szóbeli, cselekvő segítséggel, bíztatással és következetes odafigyeléssel.

Az önállóság mértékének engedése vagy gátlása nem egyszerű szülői teendő! Gyakran akadályozzuk gyermekünket türelmetlenségünk miatt. Egy kicsi gyerek képességei még fejletlenek, vágyai viszont erőteljesek, ezért ha sokszor ügyetlenkedik, akkor mi elvesztjük türelmünket: kivesszük kezéből, megcsináljuk helyette, odébb küldjük. Ezzel felrójuk hiányosságát, hibáit és később esetleg alkalmatlannak fogja érezni magát kicsit nehezebb feladatok elvégzésére, később emiatt is és bátortalanná válhat.

A másik önállóságot gátló tényező a túlzott szülői aggódás. Nem kell mindentől féltenünk gyermekünket, hiszen akkor később majd ő is fél belekezdeni akármibe. Természetesen érthető, ha féltjük, óvjuk őt a veszélyektől! Mégis azzal-ha gyakorivá válnak aggodalmas reakcióink- kioltódhat kicsinkben az új, az ismeretlen megismerésének vágya és bátorsága, “bevállalósága”. Ha nem tiltjuk el minden, akár veszélyessé válható dologtól, inkább igyekszünk megtanítani alkalmazásukat, korának megfelelő szinten elmagyarázzuk, megmutatjuk, együtt kipróbáljuk, akkor gyermekünk önállósági törekvéseiben sem teszünk kárt.